2017. április 1., szombat

Ne Húsvétra vegyél nyuszit!





Közeledik a Húsvét: a laikusok számára főleg ilyenkor kerülnek képbe a nyuszik, veszik őket ész nélkül ajándékba, árulják őket aluljárókban, piacokon, csomagtartóból stb.
A szaporítók is ilyenkor lendülnek igazán akcióba és erre az időszakra időzítik a kisnyulak születését. A megnövekedő kereslet miatt az állatkereskedések is feltöltik Húsvét előtt a „kisnyuszi-készletet”, gyakran elképesztően kicsi helyre zsúfolva be a kisnyulakat, melegben, megfelelő élelem nélkül, egymás hegyén-hátán, a helyhiány miatt gyakran más állatokkal keverten.
A nyúl élő és érző lény, aki megfelelő ellátást, gondoskodást igényel! Sokan még mindig úgy gondolnak a nyúlra, mint egy buta, büdös szőrmókra, aki csupán a ketrece mélyén kuksol. Ez a téves felfogás azokból az időkből maradt fent, amikor a nyúl csak és kizárólag a húsáért/szőréért képviselt értéket a tartók számára, akik a minimális anyagi ráfordítással akarták kihozni a legtöbbet belőle. A nyúl valójában kitűnő társállat, igen hosszú élettartammal. Aki nem gondolkodik hosszú távra, ne vegyen nyulat, hiszen várhatóan jó tartási körülmények mellett akár 10-12 évig is élhet, de 6-8 éves korral minimum kalkulálhatunk.
A nyúl tiszta állat, bundájára kimondottan kényes és szobatisztaságra is szoktatható, így ha a ketrece, alomtálcája rendszeresen takarítva van, akkor szinte szagtalan, így lakásban nyugodtan tartható. Abban az esetben tehát, ha a nyúl vagy környezete büdös, leggyakrabban a gazdában és a takarítás elmulasztásában keresendő a hiba…
A nyuszik alapvetően egészséges állatok, de vannak számukra végzetes betegségek (pl. RHD, mixomatózis), melyeket elkaphatnak (szerencsére létezik védőoltás ellenük). Ezen betegségek ellen érdemes rendszeresen beoltatni őket. Az ismételt orvosi kontrollvizsgálat a nyulak esetében is elengedhetetlen beruházás. Minden leendő nyúltulaj számoljon rendszeres és alkalmi orvosi kiadásokra is. Ha esetleg megbetegszik a nyuszi – akárcsak más állat vagy ember esetében – a kezelés költsége nem jelentéktelen összeg!
A nyúl egy igen intelligens, kedves, aranyos kis állatka, mely sok szeretet és boldogságot tud nyújtani a gazdájának. Cserébe nem kér mást, csak megfelelő szállást, élelmezést, orvosi ellátást és törődést.
Ha mindezeket megadjuk neki, akkor hosszú éveken át élhetünk egymás mellett a legnagyobb szeretetben, boldogságban és olyan élményekkel gazdagodhatunk, melyek teljesebbé tehetik életünket.
KELLEMES HÚSVÉTI ÜNNEPEKET KÍVÁNUNK MINDENKINEK!

forrás: torpenyul.hu

EBZÁRLAT!



EBZÁRLAT és legeltetési tilalom NAGYMAROSON: április 3-23.
Érintett települések Nagymaros környékén:
Ipolydamásd, Ipolytölgyes, Kismaros, Kóspallag, Márianosztra, Szob, Szokolya,Vác, Verőce, Zebegény és még sok más Pest megyei település